7.: Egy mosoly ami annyit jelentett: ő nyert.

Éppen apát öleltem amikor megjelent a NŐ. Egy szál melltartó és bugyi volt rajta. Nem zavartatta magát.
Apa elengedett. Elengedett?! Szépen fejeztem ki magam. A NŐ ellökött engem apa mellől hogy ő tudja ölelni. Szép..mondhatom nagyon kedves viselkedés ez velem.
-Bocs de ha nem vetted volna észre apával épp dolgunk volt!- förmedtem rá a nőszemélyre
Kitágult pupillákkal lesett rám mint egy ártatlan őzike. Ő nem volt az. Apa kapkodta a tekintetét köztem és a NŐ között. Utoljára a nőre nézett. Óvatosan megsimította haját majd rám nézett.
-Sophie ez kegyetlen volt tőled! Így megbántani egy embert aki semmit nem tett ellened! Jobb is hogy visszamész Californiába! Csak teher vagy számomra! Takarodj fel a szobádba!- ordított rám apám

Apa mondatai mélyen belemásztak a gondolataimba. Könnyekkel küszködve indultam el a lépcsőn csak egyszer pillantottam vissza. Apa a Nőt ölelgette. Emma- ha már így hívják -egy mosolyt intézett felém. Egy mosolyt ami annyit jelentett ő nyert. Sikerült elküldenie apa mellől. Ha nem bentlakásos iskolába akkor legalább távol tőle. Egy másik kontinesre. Felrohantam a lépcsőn egyenesen a szobámba. A szekrény tetejéről leszedtem a bőrindjeim, majd a ruháimat kirángatva a szekrényből mindet beledobtam egy-egy bőröndbe. Nem raktam el mindent, csak amiről azt gondoltam fontos lehet. Írtam egy sms-t Jade-nak hogy reggel 6-ra a repülőtéren leszek, jöjjön értem vagy küldjön egy kocsit. Fáradtan dőltem az ágyba miután bepakoltam. A telefonom hajnal háromkor ébresztett. Fáradtan,nyűgösen keltem ki az ágyból. Felvettem egy csőfarmert,egy Ramones pólót, egy vékony fekete pulcsit és egy tornacipőt. Felvettem a táskáimat és halkan kimentem a szobámból. A lépcső minden lépésemnél halkan nyikorgott éreztem hogy bármikor lebukhatok. Kilépve a bejárati ajtón megcsapott a nyirkos,hideg Londoni levegő. Mivel éjjel 3-kor nem igázán járnak taxik, a saját kocsimat pedig nem vihetem egy olyan személyt hívtam akiről tudtam hogy segít. Beírtam a számot és már hívtam is. Három apró csörgés után egy álmos hang szólt a készülékbe.
- Segítened kell! - szóltam bele halkan a telefonba
- Bajban vagy Sophie?!
- Nem nincs semmi baj,csak valahogy el kell jutnom a repülőtérre. - mondtam
- 5 perc. - mondtam majd kinyomta a telefont
Pontosan 5 perc múlva megállt a házunk előtt. Kiszállt a kocsiból és odajött hozzám.
- Zayn aggódott hogy nem keresed.Nem tud róla hogy elmész? - kérdezte arcomat fürkészve
- Aggódott mi..Nem nem tud róla..apámon és a NŐn kívül senki nem tud róla - mondtam
Bólintott a fejével és a bőröndökért nyúlt. Berakta mindet a kocsi csomagtartójába. Miután mindketten a kocsiban ültünk elindultunk. Örültem hogy nem kérdezett semmit. Némán telt az utunk. A repülőtérre érve kivettük a bőröndjeim és amikor indulni akartam utánam szól.
- Ne maradj sokáig! - nézett mélyen a szemembe
Nem mondtam semmit. Csak odaléptem és erősen megöleltem. Miután elengedett a kocsi felé indult de még egyszer visszanézett. Én is elindultam. A becsekkolás után leültem az egyik padra és vártam hogy felülhessek a repülőre. 10 perc múlva már a repülőn ültem és vártam hogy felszálljunk. Minden rendben ment a felszállás közben. Kár..hogy csak a felszállás közben...

Rég írtam nektek ami sajnálok! De az oldal kinézetével foglalkoztam amiben nagyon köszönöm a segítséget Lóránt Zsuzsinak!
De itt a rész..örülni kell.:)
Újra írtam a történetet bemutató lapocskát( katt ide ) nézzétek meg és véleményt kérek róla.
Olvassatok és komizzatok sokat:DDD