4.:Valaki aki mindig figyelni fog rám!

Bezártam magam mögött az ajtót és a konyhába mentem. Az előbb eldobott telefont újra kezembe vettem. Az üzenetek menüt kerestem. Az OK gombra nyomtam hogy megnyíljon a menü de jelszóval védett volt. Áhh..szóval apám már titkolózik is előttem. Hát oké. Ha ő így akar játszani akkor rendben. Folytattam a keresgélés egyszer a zár kattanását halottam. A telefont eldobtam a kezemből és a nappali felé kezdtem futni. A kanapéra vettetem magam és gyorsan benyomtam a távkapcsolón egy gombot. A tv hihetetlen gyorsasággal bekapcsolódott. Én-mintha ezzel töltöttem volna az egész délelőttöm-feküdtem és a csatornák között váltogattam. Apám lépett be a szobába.

- Apa mégis mikor akartad elmondani nekem?!- támadtam le az első dologgal ami eszembe jutott.

- Kislányom-ült mellém a kanapén- Sajnálom hogy nem beszéltem róla. De Emma megkért.. - ekkor a szavába vágtam

- És ha megkért akkor mi van?!Megbeszéltük anya halála után hogy mindent elmondunk egymásnak!Mindent!De úgy látom ez neked nem jelent semmit!- tört ki belőlem a dühroham ami már 3 hónapja növekszik.

Apám egy megvető pillantást vettet rám és a konyha felé indult.

Felpattantam a kanapéról és utána indultam.

- Csak hogy tudd!Soha nem fogok rá úgy tekinteni mit anyára!- mondtam neki már sírva.

Apám felém fordult. Egy ideig csak némán fürkészte könnytől áztatott arcom majd megszólalt.

- Soha,Senki nem fogja és nem is tudja majd pótolni anyádat!- mondta- De nem maradhatunk örökre a házban arra várva hogy anyád egyszer vissza jön!Ez soha nem fog megtörténni!

- Nem tudom elhinni hogy ilyen gyorsan túltetted magad azon a nőn akit mindennél jobban szerettél!- sírtam,dehogy sírtam már inkább bőgtem.

- Szerettem?!Mért szerinted most nem szeretem?!Most nem tekintem őt semmibe?!Ha tehetném visszamennék és nem engedném el mellőlem Édesanyádat!De nem vagyok időutazó!Nem tudok visszamenni és visszacsinálni mindent!Borzasztóan bánt hogy én nem vagyok neked elég jó! -kezdtek el folyni a könnyei- Én soha nem tudom majd megadni neked az amit Édesanyád adni tudott. De megpróbálom. Tudom hogy ő valahonnan fentről figyel és vigyáz ránk!- fújta ki a levegőt,közben nagyokat nyelve.

A szememből még mindig pattogtak a könnyek. Apám arcán pár lefolyt könnycsepp csillogott. Némán álltunk. A csend már kezdett kínossá válni.

- Sajnálom hogy így kiborultam-mondtam halkan nagy gombócokkal a torkomban.

Apám nem válaszolt csak odalépett hozzám és szorosan megölelt. Én a vállába fúrtam a fejem és sírtam. Utoljára akkor ölelt meg így amikor elmondta hogy Anya meghalt.

Hiányzott. Nagyon hiányzott már ez az ölelés.

Apa kezdett engedni az ölelésből éreztem hogy most elfog menni. Vissza megy dolgozni.

Elengedett és a konyhapultra dobott telefonért nyúlt.

- Este jövök kicsim-nyomott nagy puszit a homlokomra és kiment az ajtón.

Én csak bámultam a bezáródó ajtót és vártam hogy hátha belép rajta valaki.

Valaki aki elvisz innen és mindent elfelejtet velem.

Ekkor megszólalt a kaputelefon. Levettem a telefonkagylót a helyéről és fülemhez emeltem. Egy ismerős hang szólalt meg a vonal másik végén.

Valahol odafenn Anya biztos figyel rám. Próbálja teljesíteni minden apró kívánságom. Mert az a valaki akiről előbb beszéltem ideért és a kapuban vár rám.