3.:Hello,idegen!

Sziasztook:)) 

Köszönöm a 255 látogatót és a komenteket!:)) 

Nagyon jól esik. 

Rendszeres olvasókat még mindig várok.:) 

Komizzatok:DD 

Jó olvasást!:) 

Puszii

- Amúgy a nevem Zayn. Furcsa hogy nem ismersz. - nézett rám meglepetten

- Ismernem kellene?- kérdeztem furcsán

- Áhh..dehogy - mondta és újra az utat figyelte

Nem beszéltünk többet.

A házunk elé értünk.

- Köszönöm hogy segítettél és hogy hazahoztál-mosolyogtam halványan 

- Semmiség-mosolygott vissza 

Kiszálltam a kocsiból és lassan, bicegve a ház felé indultam.

A kapuban megvártam amíg elhajt a kocsival. Amilyen halkan tudtam bementem a házba. Nem jártam sikerrel. A konyha pultnál apám megvető tekintetével találtam szemben magam.

- Csalódtam benned!- mondta majd felállt és a szobája felé indult

Szólni akartam. De éreztem csak rontanék a helyzetemen. Kivettem a hűtőből egy colát és a szobám felé vettem az irányt. Apám ajtaja résnyire nyitva volt. Telefonon beszélt valakivel. Nem hallottam rendesen, ezért közelebb léptem.

*- Most ért haza.

- De Emma,nem tudom őt elküldeni!Nem tehetem!Ő a lányom!

- Nem fogom bentlakások iskolába küldeni!Ha csak erről tudsz beszélni akkor befejeztük!*

Szóval egy nővel beszélt. De ki az az Emma?! Miért akar bentlakásos iskolába küldeni?! Ezekkel a kérdésekkel a fejemben álltam a forró zuhany alatt. Miután befejeztem minden fürdőszobai dolgot az ágyamra dőltem. Csak feküdtem és a lábamon lévő sajgó sebet figyeltem. Nem tudom hogy mikor aludtam el pontosan de reggel arra ébredtem hogy a lábamba belehasító fájdalom miatt nem tudom megmozdítani. Nagy nehézségek árán kikászálódtam az ágyból. Lecsoszogtam a konyhába és a fájdalom csillapítót kerestem amit  az orvos adott tegnap este. Az asztalon levelet találtam. Apa már elment. A fájdalom csillapítót kezdtem keresni. Ó. Pech. Biztos a kocsiban maradt. Most hogy szerzem vissza?! Miközben ezen agyaltam észrevettem apám rezgő telefonját a konyha pulton.

A kijelzőn az Emma név állt.

- Haló!Itt Thomas Moor telefonja. - szóltam bele

- Haló. Kivel beszélek?- hallottam egy nyavalygó hangod a vonal másik végén

- Sophie vagyok. Sophie a lánya.- mondtam. A vonal végéről nem érkezett válasz.

- Apád merre van?- kérdezte pár perc kihagyás után

- Dolgozni ment. Átadjak neki valami üzenetet?- kérdeztem

- Nem. Majd felhívom a munka helyén. Na Pá- nyomta ki a telefont.

Akkor vele beszélt tegnap. Apám telefonjában keresgéltem amikor a kapucsengő pittyegésére figyeltem fel. Ledobtam a telefont az asztalra és a telefonhoz rohantam. Mint minden reggel a kertész ilyenkor jön így automatikusan megnyomtam a zár gombot és a kapu kinyílt. De nem az volt akit vártam.

Mert ott állt a fájdalom csillapítómmal a kezében.

- Ezt tegnap a kocsiban felejtetted-húzódott arcára egy laza mosoly

- Köszönöm hogy elhoztad-vettem el a gyógyszert 

Furcsálltam. Tegnap este nem ő segített rajtam. Ennek a fiúnak göndör haja és zöld szeme volt. Ő nem Zayn!

- Amúgy Harry vagyok-nyújtotta a kezét- Te pedig Sophie!- mosolygott

- Igen. - mosolyogtam meglepetten 

- Zayn mondta. Ő akart jönni de összejött neki valami. Mondta hogy hozzam el a gyógyszert.

- Ja. Értem. - mosolyogtam

- De nekem most mennem kell. Sajnálom. De örülök hogy találkoztunk Sophie! - mosolygott rám- Szia

- Szia-köszöntem el én is és megvártam amíg elhajt a kocsival.