11.: World War "S"

Már több órája ültünk a kórház várójában. Azóta a fiúk szúrós pillantásai sem enyhültek. Zayn meg szó szerint rám sem néz. Amikor felhívtam hogy jöjjön azonnal a kórházba, jött amilyen gyorsan csak tudott. De amikor belépett a kórházba és meglátta hogy mi van rajta annyira lesajnálóan nézett rám hogy azt leírni sem tudom. A szemeiből sugárzott a szánalom, és szerintem valamiféle csalódottság is. Nem mondott  semmit, csak végignézett rajtam és tovább ment hogy beszéljen valakivel Harry állapotáról. Már tűkön ültem, szerintem az összes körmömet lerágtam mire egy orvos lépett ki Harry szobájából. A fiúk egyből felpattantak hogy bemehetnek-e hozzá. 

- Sajnálom. Mr. Styles egy Sophie nevű lánnyal szeretne beszélni.-mondta az orvos és mosolyogva rám nézett 

Zaynnek ennyi kellett. Felkapta a kabátját az egyik székről és már ott sem volt. Sokáig bámultam a bezárt ajtót hogy hát ha vissza jön. De nem jött, nekem meg bekellet mennem Harryhez. Amikor beléptem furcsa látvány fogadott. Harrynek semmi baja nem volt. Csupán egy törött kéz és pár horzsolás, semmi komoly.

- Szia- köszöntem alig halhatóan

- Miért futottál el?- nézett rám azokkal a gyönyörű zöld szemekkel

- Azért mert lefeküdtem veled. De én nem tehettem volna ezt, mert nem szabad. Most az összes fiú utál mert miattam majdnem meghaltál. Zayn rám sem néz, amikor meglátott annyi szánalom volt a szemében hogy az osztani kellett volna.- mondtam neki sírva

                        

- És miért érdekel téged Zayn? Amikor azt mondtam neked hogy Szeretlek?! Mi a faszért érdekel Zayn?- kérdezte egyre erélyesebb hangon

- Nem tudom- csuklott meg a hangom -Nem tudom miért érdekel.

- Küldd be a fiúkat. Kössz. Te meg elmehetsz!- fordult a fal felé 

Álltam ott egy kicsit arra várva hogy megfordul és mond még valamit, de sajnos semmi ezért kimentem.

- Azt kéri hogy menjetek be- töröltem le egy könnycseppet a szemem sarkából. 

Már pont indultam amikor valaki visszahúzta a kezem.

- Jól vagy?- kérdezte Niall az arcomat fürkészve

- Persze- hajtottam le a fejem

- Kérlek, mondd el- emelte fel a fejem és a kezei közé fogta

- Semmiség, tényleg semmiség.- erőltettem magamra egy mosolyt és otthagytam

Az út szélén állva olyan gondolatok suhantak át az agyamon mint például az hogy mi történne ha kiugranék az egyik kocsi elé. Semmi, szerintem senkit nem érdekelne. Elvettettem ezt a gondolatot és a telefonom elővéve felhívtam az egyetlen olyan embert akiről tudtam hogy van valamilye amivel segíteni tud. 

- Jade, gyere Londonba! Most!- mondtam és meg sem várva barátnőm reakcióját, letettem a telefont

Leintettem egy taxit és bemondtam a házunk címét. Tökéletes meglepetés lesz ez Emmának és apámnak. Amikor a taxi megállt kifizettem és a házunk felé indultam. Benyomtam a csengőt és vártam hogy kinyissa valaki az ajtót. 

- Jó reggel!- nyitott ajtót Emma egy bárgyú mosollyal az arcán

- Ja, köszi hogy felviszed a csomagjaim a szobámba- nyomtam a bőröndöm a kezébe- Ja és Jade hozzánk költözik. Szóval összébb rakhatnád a cuccaid és kipakolhatnál a szobámból. Köszi

Emma tátott szájjal nézett utánam és a bőröndömmel a kezében apám dolgozószobája felé indult.

- Tom! Sophie vissza jött!- mondta olyan vinnyogó hangon hogy az hihetetlen

- Sophie!- jött ki a szobájából apám és hozzám sietett- Nagyon hiányoztál- szorított karjai közé

Amíg apám ölelgetett megláttam Emma arcát és egyből tudtam hogy én nyertem.

- Te is nagyon hiányoztál apa- öleltem vissza- Apa, ugye nem baj ha Jade hozzánk költözik egy időre?

- Nem dehogy, tudod hogy olyan mintha családtag lenne.

Felmentem a szobámba és az ágyra ültem. Sok mindent átéltem röpke két év alatt. De ez a két nap is felért azzal a két nappal. A fiú, akiről azt hittem szeretem, most utál. A fiú, akire csak barátként tekintettem kiderült hogy szeret, és ott vannak a többiek akik utálnak. Köztök van a One Direction 3 vagy 4 tagja, Emma és nem tudom, olyan emberek akiket nem ismerek. De Jade itt van, és kibékültünk és csak ennyi a lényeg, és hogy megnyerjem ezt a háborút Emma ellen. A két világháború durva volt, sok ember meghalt. De az "S világháború" lesz az eddigi legdurvább. 

10.: Love and other Drugs!

Lehet hogy amiatt az üzenet miatt változott meg minden. Lehet. De ne ugorjunk ilyen előre. Miután elolvastam az üzenetet nem foglalkoztam vele. Nem érdekelt mert azt gondoltam magamban hogy nem fontos, gondoltam én a naív kislány. Bárcsak reagáltam volna arra az üzenetre, bárcsak felhívtam volt. De most már késő már nem válaszolhatok. De hogy is történt ez az egész, és hogy miért utálom magam most újra. Egy rohadt nyolc betűs szó. Ami mindent egy pillanat alatt csodássá vagy szörnyűvé tehet. Én voltam olyan szerencsés hogy a szörnyűt kaptam. Nem akarok belegondolni hogy mi történik ha nem ébred fel. Akkor miattam meghal egy ember, vagy mér lehet meg is halt.

* 3 órával ezelőtt*
Elolvastam az üzenetet és utána a telefonomat az ágyra dobtam, ahogy az ágyra esett a matrac ruganyossága miatt pattant egyet és a földre esett. Tudtam hogyha felemelem akkor már nem lesz jó. Igazam volt, felemeltem a telefont és a képernyő millió darabjával találtam magam szemben. Az íróasztalomra tettem, majd az asztal fiókjából kiszedtem az egyik régebbi telefonon és miután beleraktam a kártyámat bekapcsoltam. Amikor bekapcsolt egy üzenet villant fel Niall névvel. Megnéztem és az üzenetben az állt h *Sajnálom!* Nem tudtam hogy mit sajnál és válaszolni sem akartam így kiléptem az üzenetből. A fürdőszobámba mentem és levettem magamról a Jadetől kapott pulcsit húztam le magamról. Amikor levettem a pulcsit egy kis zacsi esett le a földre. Egy zacsi ami mindent megváltoztatott mert annyira hülye voltam hogy "úgysem lesz semmi baj" és túl sokat szívsz a cuccból és egyszer csak elsötétül minden. Majd egyszer fejfájással és kiszívott nyakkal ébredsz Londonban. Azt hogy mikor és hogyan jutottam vissza Londonba azt nem tudom. Lehet átúsztam a tenger..na jó annyira beszívva nem lehettem. Arra csak emlékeznék. Miután felültem az ágyban körülnéztem. Ismerős volt a hely, tudtam hogy jártam már itt. Egyszer csak a fejembe belehasított és bevillant pár emlék. * Miután bevettem a cuccot először tök jól voltam. Olyan fél óra után következett be a tetőpont és onnantól minden gyorsan pörgött. Az egyik pillanatban Jade áll meg a házunk előtt és vele megyek bulizni, a buliban még több cuccost veszünk be. Az utolsó emlék ami bevillant az volt hogy telefonálok és beszállok egy taxiba.* A telefonom után kaptam de nem volt sehol. Ahogy a ruháim sem, fehérneműben feküdtem egy olyan ágyban ami nem tudom hogy kié lehet. A telefonom az ágy melletti éjjeliszekrényen volt. Elvettem és megnéztem az utolsó hívást. *Harry* de ami még jobban ledöbbentett az az volt hogy előtte Zaynt hívtam. Zaynt, a kibaszott helyes, kedves, aranyos, szexi Zayn. Akinek sajnos barátnője van. A hívásra nyomtam és vártam hogy felvegye valaki.
- Felébredtél?- kérdezte azon a rekedtes hangján
- Elmondanád hogy mi történt? Hogy hol vagyok és miért sajog a nyakam amiken lila foltok vannak? És hogy miért vagyok fehérneműben egy olyan ágyban amiről azt sem tudom hogy kié?
- Nyugi kicsi lány, nyugi- ekkor felkaptam a fejem mert valaki berúgta az ajtót
Harry volt az. boxerben és a kezében egy tálcával. Leemelte a füléről  a telefont és lerakta a tv mellé. Leült mellém az ágyra és az ölembe rakta a tálcát. Majd felállt és kirántott a szekrényéből egy pólót és az ölembe dobta.
-Jó étvágyat- mosolygott rám azzal az ártatlan mosolyával
-Eltudnád mondani hogy mi történt?- mondtam majd beleharaptam az egyik gofriba
- Hát az úgy volt...-és Harry elmesélt mindet. Majd amikor már majdnem a végére ért nekem bevillant egy kép és döbbenten meredtem magam elé.
-Én lefeküdtem veled!- néztem döbbenten Harryt

-Ömm..ja.- röhögte el magát
A tálcát az ágyra raktam és kimásztam az ágyból majd felkaptam a telefonom és kirohantam a szobából és a házból. Csak rohantam az utcán az esős londoni időben egy szál pólóban, mezítláb. Hallottam ahogy Harry kiabál hogy álljak meg. Nem figyeltem, valahogy úgy éreztem hogy megcsaltam Zaynt. Pedig soha nem voltunk együtt, és szerintem nem is leszünk. Épp hogy átértem az úton amikor egy autó hangos fékcsikorgatással  megállt és egy nagy puffanás.
Emiatt vagyok most a kórházban és várok hogy mondjanak valamit. Érzem a szúrós pillantásokat a hátamon amit a többi fiútól kapok. Miattam lehet hogy Harry Styles meghal. Miattam lehet hogy feloszlik egy világhírű banda. Miattam lehet meghal az az ember akinek az utolsó szava az volt hozzám hogy Szeretlek.

9.: Eltitkolt ügyek

* Akkor még nem tudtam hogy mi vár rám *
Jade leparkolt az egyik eldugott utcában. Kiszállt a kocsiból de még egyszer visszanézett.
-Na gyere már. Nem késhetünk el.-szólt rám a nyitott ajtóból
Kikapcsoltam az övet és Jade után siettem.
-Hova is megyünk pontosan?- néztem rá értetlenül
-El kell adnunk valamit- húzott elő egy kis zacsit a zsebéből
-Jade ugye ez nem az amire én gondolok?!- torpantam meg
-Mért szerinted mi lenne?! Porcukor? Ne légy már naív Sophie!
Utána mentem. Amikor beértünk a sikátor végébe Jade a fejére húzta a kapucniját és felvett egy fekete kesztyűt. Egykor egy sötét árny suhant el előttünk.
-Nyugi már! Csak én vagyok!- szólalt meg Jade
Egy magas fiú lépett elénk. Az ő fejére is kapucni volt húzva. Átnyújtotta a pénzt, Jade pedig adta a cuccos.

Utána a fiú eltűnt és mi is elindultunk. Nem tudtam felfogni hogy éppen miben vettem részt. Amíg a kocsiban ültünk Jade többször is megszólalt. Nem foglalkoztam vele. Csak bámultam ki az ablakon. 

-Jaj Sophie! Nem dőlt össze a világ! Már hónapok óta ezt csinálom.

-Hónapok óta?! Akkor azért nem kerestél mert éppen bedrogozva feküdtél valami csöves ágyában?! Tudod Jade, soha nem gondoltam rólad ezt! Irigykedtem mert tökéletes vagy! De látom senki nem lehet tökéletes..-förmedtem rá barátnőmre

-Képzelt lehet hogy bedrogozva feküdtem valahol egy-egy buli alkalmával de soha nem egy csöves ágyában. Tudod nem lehet mindenki olyan tökéletes mint Sophie!- mondta nyugodt hangon és nem nézett rám

-Álj meg! Kiszállok!- nyúltam a kocsiajtó felé

-Ó és mit fogsz csinálni?! Stoppolsz? Vagy gyalog mész? Cicám már nem Londonban vagy! De ha ezt szeretnéd. - fékezett egy óriásit

Kipattantam a kocsiból és bevágtam az ajtót. Jade amilyen gyorsan tudott elhajtott a kocsival. Szuper. Egy napja sem vagyok Californiában de már összevesztem a legjobb barátnőmmel. A város közepén rakott ki. Innen tudtam merre kell menni. Szépen lassan elindultam a csomagjaim nélkül mert azok ugye a kocsiban maradtak. Már sötét volt amikor a házunkhoz értem. Ahogy megálltam a kapuban bevillant ezer emlék. Ahogy 6 évesen Jade-val babázok az udvaron, amikor apa 8 évesen a nyakába kap és úgy szaladgál velem a ház körül, ahogy 14 évesen anyával napozok a kertben, amikor azon a szörnyű napon meglátom a rendőrautókat a ház előtt, és amikor apával végleg bezárjuk a házat és Londonba indulunk. A kulcsaimmal kinyitottam a kaput és beléptem a kapun. Az udvar elhanyagolt volt. Nem volt olyan gyönyörű mint amikor anya gondozta. Az ajtóban elfordítottam a kulcsom és egy nagy sóhajjal beléptem. Hideg,üres terek,komor falak. Nem volt már meleg, családias hangulata a lakásnak. Mert már nem voltunk egy család. Amióta anya meghalt semmi nem olyan mint régen. Minden megváltozik egyszer nem igaz?! Elhesegetve a gondolatokat a fejemből sétáltam fel a lépcsőn a szobám felé. Benyitottam az ajtón és úgy fogadott ahogy itt hagytam. Nem vittem semmit Londonba mert nem akartam emlékezni az itt töltött évekre. Levettetem magam az ágyamra és elővettem a kis táskámból a laptopom. Ez a táska szerencsére nem maradt Jade-nél. Amíg betöltött a laptop a telefonom is elővettem. Még több nem fogadott hívás és sms Zayntől. Nem érdekeltek. Ahogy az üzeneteket töröltem ki meg láttam egyet amire kíváncsi voltam. Egyből megnyitottam és amikor elolvastam teljesen lefagytam. 

~ Sophie! Elkell mondtanom valamit! Fontos,nagyon fontos! Írj vagy hívj vagy valami!~

Új blog & boldog szülinapot ONE DIRECTION!

Hellóóó:D
Nos akkor új blogot kezdtem ahova már kikerül a prológus az első rész majd a héten érkezik (katt ide) és kommizatok a prológushoz és iratkozzatok fel.:D
És akkor a legfontosabb dolog.....ma 3 éves a ONE DIRECTION!:33333333333
Mindenképp hallgassatok ma 1D zenéket és főleg a Best Song Evert!!! Megkell döntenünk a youtube rekordot!:D Szép napot nektek!:D

   

8: Hello California again!

*Minden rendben ment a felszállás közben. Kár..hogy csak a felszállás közben...*
A repülőút feléig minden nyugodtam telt. Éppen egy kávét kértem az egyik stewardess-től amikor a pilóta hangja megszólalt a rádióban. Elmondta hogy nem szabad pánikolni, meg hogy minden rendben lesz és a hasonló "nincs semmi baj de közben borzasztó nagy a baj" dolgok elmondott. Már egy 5 perce magyarázott arról hogyan kell felvenni azt a maszkot amikor a repülő rázkódott egyet. A rádió kikapcsolódott,a lámpák csak pislákoltak. Az emberek pánikolni kezdtek. Ennyit az előbbi tájékoztatóról. Az egyik stewardess berohant a pilótafülkébe, addig a többi nő arról beszélt mit kell most tennünk. Én személy szerint nem pánikoltam, de körülöttem harapni lehetett volna a feszültséget a levegőben. Kitágult pupillák,hevesen dobogó szívek. Az adrenalin minden ember testét átjárta. A nő aki a pilótafülkébe ment visszajött és elmondta hogy viharba keveredtünk, de semmi pánik. Pár perc múlva visszakapcsolódtak a fények, a repülő nem rázkódott tovább. Az emberek lassan kezdtek lenyugodni.

*2 óra múlva*

1 órája ülök a repülőtér várójában és várom hogy barátnőm ideérjen mert nagy a forgalom az utakon ezért nehéz idejutnia. Gondoltam amíg várok bekapcsolom a telefonom. 23 nem fogadott hívás és 15 sms Zayn-től. 1 üzenet Nialltól. Apámtól semmi. Niall üzenetére válaszoltam amiben azt írta hogy reméli hogy ideértem és hogy minden rendben és siessek haza. Visszaírtam neki hogy minden rendben és még egyszer megköszöntem neki hogy kivitt a reptérre. Zayn először csak kedves üzeneteket "Keress majd meg!Eltűntél, meg ihatnánk egy kávét" majd utána egyre durvább "Hol az istenben vagy már?Elegem van belőled!" üzeneteket küldött. Egy könnyű gombnyommással kitöröltem mindent amit Zayn küldött. Mit kellett volna válaszolnom?! Hogy bocsi azért jöttem el mert tetszel nekem, de amikor megláttam a barátnődet elrohantam majd a reptér előtt összeestem és Niall volt az egyetlen aki segített?! Ezt pont nem mondhatom el. Nem mondhatom el mert boldog a barátnőjével. Nem mondhatom el mert ő úgysem szeret engem. Nem mondhatom el mert úgysem mutatkozna egy olyan lánnyal mint én. Nem mondhatom el és kész. Ilyen dolgokon agyaltam amikor meghallottam barátnőm hangját, majd amikor felnéztem az ajtón sietett befelé és a telefonjába ordítozik. Külsőre semmit nem változott. Magas,szőke,vékony,gyönyörű. Amint meglátott letette a telefont és felém rohant.
-Sophieeeeeeeeeeeeeeeeeeee!- futott felém legjobb barátnőm
-Jadee!- öleltem szorosan magamhoz
Miután mindketten kiölelgettük egymásból a szuszt a kocsi felé indultunk. Az út közben elmondtam neki hogy miért jöttem vissza, elmondtam neki mindent Zayn-ről, Harry-ről. hogy Niall milyen kedves velem, meséltem neki a NŐ-ről is mindent és ő végighallgatott. Nem ítélt el Zayn és Harry miatt. Ugyanaz volt a véleménye apám új nőjéről. Ezért ő a legjobb barátnőm! Mert mindig meghallgat, egyetért velem, mindig segít.
-El kell mennem valamiért mielőtt hazaviszlek. Nem baj ugye?- mosolygott rám a kormány mögül  
-Nem baj. Menj csak.- mosolyogtam vissza
Ekkor még nem tudtam mi vár rám...

7.: Egy mosoly ami annyit jelentett: ő nyert.

Éppen apát öleltem amikor megjelent a NŐ. Egy szál melltartó és bugyi volt rajta. Nem zavartatta magát.
Apa elengedett. Elengedett?! Szépen fejeztem ki magam. A NŐ ellökött engem apa mellől hogy ő tudja ölelni. Szép..mondhatom nagyon kedves viselkedés ez velem.
-Bocs de ha nem vetted volna észre apával épp dolgunk volt!- förmedtem rá a nőszemélyre
Kitágult pupillákkal lesett rám mint egy ártatlan őzike. Ő nem volt az. Apa kapkodta a tekintetét köztem és a NŐ között. Utoljára a nőre nézett. Óvatosan megsimította haját majd rám nézett.
-Sophie ez kegyetlen volt tőled! Így megbántani egy embert aki semmit nem tett ellened! Jobb is hogy visszamész Californiába! Csak teher vagy számomra! Takarodj fel a szobádba!- ordított rám apám

Apa mondatai mélyen belemásztak a gondolataimba. Könnyekkel küszködve indultam el a lépcsőn csak egyszer pillantottam vissza. Apa a Nőt ölelgette. Emma- ha már így hívják -egy mosolyt intézett felém. Egy mosolyt ami annyit jelentett ő nyert. Sikerült elküldenie apa mellől. Ha nem bentlakásos iskolába akkor legalább távol tőle. Egy másik kontinesre. Felrohantam a lépcsőn egyenesen a szobámba. A szekrény tetejéről leszedtem a bőrindjeim, majd a ruháimat kirángatva a szekrényből mindet beledobtam egy-egy bőröndbe. Nem raktam el mindent, csak amiről azt gondoltam fontos lehet. Írtam egy sms-t Jade-nak hogy reggel 6-ra a repülőtéren leszek, jöjjön értem vagy küldjön egy kocsit. Fáradtan dőltem az ágyba miután bepakoltam. A telefonom hajnal háromkor ébresztett. Fáradtan,nyűgösen keltem ki az ágyból. Felvettem egy csőfarmert,egy Ramones pólót, egy vékony fekete pulcsit és egy tornacipőt. Felvettem a táskáimat és halkan kimentem a szobámból. A lépcső minden lépésemnél halkan nyikorgott éreztem hogy bármikor lebukhatok. Kilépve a bejárati ajtón megcsapott a nyirkos,hideg Londoni levegő. Mivel éjjel 3-kor nem igázán járnak taxik, a saját kocsimat pedig nem vihetem egy olyan személyt hívtam akiről tudtam hogy segít. Beírtam a számot és már hívtam is. Három apró csörgés után egy álmos hang szólt a készülékbe.
- Segítened kell! - szóltam bele halkan a telefonba
- Bajban vagy Sophie?!
- Nem nincs semmi baj,csak valahogy el kell jutnom a repülőtérre. - mondtam
- 5 perc. - mondtam majd kinyomta a telefont
Pontosan 5 perc múlva megállt a házunk előtt. Kiszállt a kocsiból és odajött hozzám.
- Zayn aggódott hogy nem keresed.Nem tud róla hogy elmész? - kérdezte arcomat fürkészve
- Aggódott mi..Nem nem tud róla..apámon és a NŐn kívül senki nem tud róla - mondtam
Bólintott a fejével és a bőröndökért nyúlt. Berakta mindet a kocsi csomagtartójába. Miután mindketten a kocsiban ültünk elindultunk. Örültem hogy nem kérdezett semmit. Némán telt az utunk. A repülőtérre érve kivettük a bőröndjeim és amikor indulni akartam utánam szól.
- Ne maradj sokáig! - nézett mélyen a szemembe
Nem mondtam semmit. Csak odaléptem és erősen megöleltem. Miután elengedett a kocsi felé indult de még egyszer visszanézett. Én is elindultam. A becsekkolás után leültem az egyik padra és vártam hogy felülhessek a repülőre. 10 perc múlva már a repülőn ültem és vártam hogy felszálljunk. Minden rendben ment a felszállás közben. Kár..hogy csak a felszállás közben...

Rég írtam nektek ami sajnálok! De az oldal kinézetével foglalkoztam amiben nagyon köszönöm a segítséget Lóránt Zsuzsinak!
De itt a rész..örülni kell.:)
Újra írtam a történetet bemutató lapocskát( katt ide ) nézzétek meg és véleményt kérek róla.
Olvassatok és komizzatok sokat:DDD

6. Hiányozni fogsz! Nagyon!

- Mi bajod velem? -néztem zöld szemeibe

- Semmi - próbálta kerülni tekintetem -Tényleg semmi.

Elfordult. Indulni akart de karja után kaptam.

- Harry. Kérlek! Ha bajod van velem mondd el. Kérlek! - néztem szemeibe.

Átnézett rajtam. Mintha ott sem lennék. Karját kirántotta szorításomból és az ajtó felé indult.

- Harry! Kérlek mondd el! -mentem utána

Nem figyelt rám. Csak elment. Kiment az ajtón. Visszafordultam a fiúkhoz, hogy megkérdezzem Zaynt lenne-e kedve kávézni menni. Ahogy odafordultam egy szőke szépség rohant Zayn felé. Felemelte, megcsókolta, ölelgette. Úgy éreztem rosszul leszek. Óriási gombóc növekedett torkomba. Hah..kit álltatok, kit érdekelne az mi van velem, mi történik körülöttem.

- Srácok nekem mennem kell - köszöntem oda - Örülök hogy találkoztunk. Elindultam az ajtó felé amikor Zayn utánam szólt.

- Később hívlak - mosolygott rám kibújva a szőke lány öleléséből.

- Rendben - próbáltam mosolyogni Kimentem az épületből, a kocsim felé tartottam.

Nem bírtam tovább. Sírva estem össze.

Rosszul érintett ez. De miért?! Egy olyan fiú miatt akit mindenki a világon imád?! Harry miatt aki a semmiért haragszik rám?! Vagy Édesanyám miatt?! Nem tudom. A mai napig nem tudom hogy és miért találtam magam Niall karjai között magam amikor felkeltem.

- Mi történt? - kérdeztem 

- Én indultam el elsőnek. A kocsid előtt találtalak összeesve. Nem akartam hogy bármi bajod legyen - mondta - Jól vagy? - nézett mélyen a szemembe

- Jól. Köszönöm! - álltam fel - De nekem most mennem kell. Valamit el kell intéznem - álltam fel

- Elviszlek - pattant fel és a kulcsaiért nyúlt

- De az én kocsim? - kérdeztem döbbenten

- Felhívtam apukádat a telefonodról és ő haza szállíttatta. - mondta,majd kinyitotta előttem az ajtót

Hazafelé menet csendben hallgattuk ahogy az eső kopog a kocsi tetején. Nem szóltunk egymáshoz.Kifelé bámultam az ablakon. Az eső cseppek verseny szerűen robogtak lefelé az ablakon. Megálltunk a házunk előtt. Összeszedtem a cuccaim és kiszálltam a kocsiból.

- Még egyszer köszönöm Niall! - szóltam még vissza a nyitott ajtón keresztül

- Semmiség - villantott rám egy 1000wattos mosolyt.

Bezártam az ajtót és megvártam amíg elhajt előttem. Benyitottam az ajtón és apámmal találtam szemben magam.

- Sophie!Annyira meg ijesztettél! - ölelt szorosan magához

A könnyeim újra folyni kezdtek. Ahogy apa ezt észrevette egyre szorosabban kezdett ölelni.

Ahogy egy kicsit lenyugodtam elengedett. A nappaliba küldött. Lefeküdtem a kanapéra és ő  betakart majd elment teát főzni.

- Apa! - nyeltem nagyot - Visszaakarok menni Califonriába! - mondtam ki határozottan 

- Sophie ezt nem gondoltad komolyan igaz?! - kérdezte apám ledöbbenve 

- De! A hétvégi ház még ott van. Ott ellakhatok és áthívom Jade-t hogy ne legyek egyedül. - mondtam

- De.. - kezdte de én közbeszóltam

- Apa. Nem örökre. Csak egy időre. Kérlek! - néztem mélyen szemébe

- Nagyon fogsz hiányozni - ölelt magához

- Te is nekem. Nagyon!

Ekkor a telefonom csörögni kezdett. Apa elengedett. A kijelzőt néztem. Zayn képe villogott a képernyőn folyamatosan. Egy könnyed mozdulattal kinyomtam és apára néztem.

- Tudod hogy szeretlek és soha nem hagylak el örökre! Most csak kell egy kis idő!